Először is szeretném leszögezni: fikarcnyit sem értek a komolyzenéhez. Annyit tudok, hogy amit hallottunk, az barokk zene volt, és ha már ott voltam, azért pár benyomásom csak keletkezett, amiről tudok írni röviden.

A Bach Plusz program háziasszonya Rohmann Ditta, és mint kiderült, minden hónap első vasárnapján (17 órás kezdettel) játszik itt az aktuális vendégei kíséretében. Az esemény keretében hallhattuk szólóban is játszani, és természetésen a két vendéggel együtt is. A csellóművész megérdemelten népszerű, valóban lenyűgözően, erős átéléssel játszik. Szinte egy másik ember jelenik meg, ahogy a laza, humoros átvezetők után hirtelen belevág egy-egy rendkívül komplex darab eljátszásába – mintegy átszellemül, és szó szerint együtt lélegzik a művel.

Máté Balázs csellója nem hagyományos cselló volt, hanem egy nagyobb méretű és mélyebb hangú hangszer, amit az 1700-as években használt eredetijéről másoltak – sajnos a nevét nem jegyeztem meg, de úgy jellemezték, mint ami egy átmenet a cselló és a nagybőgő között. Nekem a megszokott cselló hangja kellemesebb, változatosabb, izgalmasabb volt.

Győri István pedig egy meglehetősen látványos, embermagasságú lanton játszott – mint megtudhattuk, ez is a barokk korszak idején használt hangszer volt, később kiszorították az egyre hangosabb hangszerek (pl. klarinét). Valóban viszonylag halkan kísérte a lantjáték a csellókat itt is. Sosem gondoltam erre, hogy hangszerek is ki tudnak halni, de ennél is érdekesebbnek találtam, hogy a manapság leginkább divatos gitár helyett régebben a lant volt a legnépszerűbb hangszer, és a legenda szerint a borbélynál várakozók nem magazinokat olvasgattak, hanem levették az üzlet falán lógó lantot, és azon játszva múlatták az időt.

A program kiírása szerint Bach mellett Frescobaldi, Geminiani és Boccherini művei voltak terítéken, ám én az utóbbi nevét nem hallottam, volt viszont zene Telemanntól és más szerzőtől is. Geminiani kapcsán megtudtuk, hogy kortársai erősen kritizálták hirtelen váltásokkal teli, túldíszített műveit, és amikor már túl őrültnek érezte magát, székhelyét Olaszországból Angliába helyezte át. Ugyanakkor darabjaival előrevetítette a későbbi rokokó zenét.

A helyszín, az altemplom 70 fő befogadására képes, így aztán valóban testközelből élvezhettük az igazán szép, magasztos zenét. Nem hinném, hogy minden hónapban vendége leszek ezeknek az alkalmaknak, de az biztos, hogy jövök még ide.